Egy "szürke" hétköznap kirándulás és városnézés nélkül

Habár Thaiföldről elsősorban a mesebeli szigetek, homokos tengerpartok, könnyed és ízletes ételek, egy korsónyi hideg Singha vagy Leo sör, esetleg a nyüzsgő bangkoki éjszakai élet jut az ember eszébe, ennek ellenére a dolgos hétköznapjaim nem (csak ☺︎) ezek jegyében telnek. 

Persze, idővel mindenre kerítek sort és igyekszem megmutatni, most azonban egy átlagos napomat láthatjátok a campuson és annak közvetlen közelében, kronológiai sorrendben. 

Történésekben egyébként így sem lesz hiány – vár rám egy tanóra, bevásárlás ételmelegítéssel és önkiszolgáló leveskészítéssel, autópálya leállósávjában sétálgatás az éjszaka közepén, illetve egy munkával kapcsolatos interjú/megbeszélés is. 

8:00 - szól az ébresztő

Bár az oktatás (egyelőre még) online történik, ettől függetlenül komfortosabb számomra, ha időben felkelek és elkészülök. Tudatosan elválasztom ezzel a pihenő és a tevékeny időt, ami sokat segít.
Felébredni egyébként nem nehéz, a telefon megadja az első lökést, utána pedig következik ez: 

8:50 - Kezdődik a tanóra

...pontosabban 9:00-tól, belépni azonban már 8:50-től célszerű a felületre, ugyanis 9 órakor a csatlakozási lehetőség lezárul. Chot Tanár Úrral lesz órám, aki komoly szaktekintély, jelentős amerikai múlttal, nem mellékesen különösen kedvel engem. Ez egyfajta öngerjesztő folyamat: az európaiakat (igen, talán érezhető részéről egy minimális mértékű "pozitív diszkrimináció" :D) jellemzően kitüntetett figyelemben részesíti, érdeklődő, melynek eredménye az, hogy a 3 órás tanóra minden egyes percére muszáj odafigyelnem, ugyanis rendszeresen megszólít, visszakérdez. A beadandókat is fokozott odafigyeléssel írom, ezzel örökítve tovább a szimpátiát... :)

15-en vagyunk a csoportban, ebből 5 fő tekinthető igazán aktívnak, a "legkedvencebb szinten" pedig talán jómagam állok egy angol fiúval karöltve (a képen (ami tudom, volt már :D) fentről a 2., alattam) – ezt mindennemű elfogultság nélkül írom, őszintén szólva akár le is mondanék erről a státuszról egy erős közepes megítélésért cserébe, legalább néha tudnék lazítani az órán... :) Mi lesz itt a jelenléti oktatáskor? :D
Mindenesetre, elmondhatatlanul kellemesen telt a z előadás, a házi feladatként beadott esszékről beszéltünk és kiemelten megdicsérte az én megoldásom.
A feladat projektanalízis volt: egy némileg meseszerű szituáció keretében (röviden: egy nagy projektekben tapasztalatlan középvállalkozást felkérnek egy nagyobb fejlesztésre, a tulajdonos kijelöl egy projektmenedzsert, aki kisebb fejlesztéseket már valósított meg korábban, ám a kivitelezés során a művezetőkkel, alvállalkozókkal és a stratégiai tanácsadóval konfliktusa akadt stb. stb.), melyre megoldást kellett javasolnunk, illetve prognosztizálni a sikeres végkimenetel valószínűségét.
A dicséret energialöketként funkcionált, ráadásul a közelgő interjún is stresszeltem egy kissé, így enerváltnak semmiképp nem mondhatnám magam.

12:30 - Az interjú

Az elmúlt szűk fél év egy igazán fontos tanulságot hordozott számomra: az élet tényleg egy hosszú láncreakció, ahol a pozitív dolgok további pozitív történéseket eredményeznek. 
Kezdve onnan, hogy építészmérnöki szakra jelentkeztem, barátságokra tettem szert, életem legszebb nyarát tölthettem el a budapesti munkahelyemen, mikor első egyetemi évem után úgy döntöttem, hogy szakmai közegben szeretnék helytállni, most pedig itt vagyok Thaiföldön, nyáron pedig már talán Amerikában...
Tudott még tovább is fokozódni a széria: a céges karácsonyi buli során a vállalat egyik vezetője jelezte, hogy van egy bangkoki kapcsolata, ha gondolom, megpróbál segíteni, hogy itt is munkatapasztalatra tehessek szert. Hát persze, hogy gondolom! 

Mint kiderült, az ominózus cég a francia eredetű Artelia Ltd., amely a világ egyik legnagyobb tervező- és menedzsment vállalkozása, több, mint 6000 alkalmazottakkal, irodákkal szó szerint mindenhol a világon. 
Szóval, várom a videointerjút, egy fiatalos, Florian nevű francia úrral kontaktáltam eddig, vélhetően ő is jelen lesz. A háttér kellemes, én "készen vagyok", lévén, órám volt korábban, úgyhogy pontban be is jelentkezem.

Ilyen esetekben egyébként igyekszem felkészülni: a sablonkérdésemre a fejemben vannak a válaszok, illetve értelemszerűen utánanézek a vállalkozásnak, az interjúztatóknak, az iroda helyszínének stb.
Ez egyrészt professzionalizmust sugall, másrészt megnyugtat. :) 

13:15 - Sikerült! :)

Naaagyon jól sikerült, az imént emlegetett francia úr mellett 2 thai hölgy volt jelen, az ő angoljukat nehezen értettem, de Floriannal flottul ment a kommunikáció. 
A szimpátia kölcsönös volt, át kell küldenem nekik a dokumentumaimat (útlevél, vízum, iskolai igazolás), illetve szerződniük kell az egyetemmel, hiszen diákvízummal tartózkodom Thaiföldön, hagyományos értelemben vett munkát nem vállalhatok (frissítés: mégiscsak kell munkavállalói vízum, éppen ennek az ügyintézésén dolgoznak). Ezen felül, utána kell járniuk a bangkoki egységben, hogy ki lesz az a bangkoki kolléga, aki jól beszél angolul és tud majd mentorálni, elsősorban a Revit-szoftver használata kapcsán.
A kért okmányokat gyorsan el is küldtem (lássák, hogy gyorsan bonyolítom a megbeszélteket), nagyon feldobott az eredmény, bízom benne, hogy sokat tudok tanulni és nemzetközi kapcsolatokat köttethetek. :)

13:30 - Ebéd 

Bár Thaiföldön, az ízek mennyországában furcsa lehet, de a csípős ételekkel való inkompatibilitásomnak "köszönhetően" többnyire neutrálisabb, kontinentális jellegű ízekre vágyom, melyet a suli étterme tökéletesen kielégít. 
Itt olyan 50-70 bahtért, azaz 500-700 forintért lehet kifejezetten finom ételek közül választani.
Az ebédet legtöbbször Rolival, magyar útitársammal ejtem meg, mostanra pedig Kristóf is csatlakozott hozzánk, aki 10 nap otthoni és 1 hét bangkoki karantént követően érkezhetett meg az egyetemre.

Így néz ki a menzaétterem, pazar panorámával: 

Ez pedig egy átlagos ebédem: 

14:15 – Pihenés, tanulás, emailek

Délutánonként elmondhatatlanul nagy a hőség, éjszaka pedig sokáig ébren szoktam maradni, ezért az ebéd utáni szieszta tökéletes apropó számomra, hogy picit pihenhessek, tanulhassak, az otthoniakkal beszélgessek (körülbelül ilyenkor indul otthon az élet, itteni 14:15-kor az otthoni óra kismutatója még éppen csak távolodni kezd a nyolcastól), illetve az iskolával, projektekkel kapcsolatos levelezéseket intézgessem.

17:30 – Gyors mosás

A hazai kollégiumokhoz hasonlóan, az itteni egyetem is rendelkezik egy mosodával, ahova levisszük a ruhákat, bedobjuk a pénzt, betöltjük a mosószert, a gép pedig teszi a dolgát.

18:00 – Tollaslabdázás a szaktársaimmal

Az egyetemen végtelen számú sportolási lehetőség adott (úszás, konditerem, squash, tenisz, labdarúgás, futás, golf stb.), én a konditermet tervezem rendszeresen meglátogatni, illetve a szaktársaim hívtak tollasozni, aminek eleget is tettem. :)
Elmondhatatlanul kedvesek és közvetlenek, a "szószóló", mianmari lányon pedig az ázsiaiakra általánosságban jellemző introvertáltság teljes ellentéte figyelhető meg, nagyon klassz személyiség!
Örültem is a lehetőségnek, ugyanis az online órák miatt eddig nem sok lehetőségem nyílt szocializálódni, a közelgő jelenléti oktatásnak hála azonban szépen lassan élettel telik meg a campus. 

Nem tagadom, jól ment a játék is... :) A mozgást követően kicsit még beszélgettünk, jövőbeli programokat tervezgettünk. 

 20:30 – Egy gyors zuhany után irány a kisbolt vacsoráért és kávéért (én mondtam, hogy sokáig ébren vagyok) :)

A campuson található 7-eleven szupermarket annak ellenére is igazi áldás, hogy alkohol "valamiért" nem kapható. :D
Tudni kell, hogy a kisboltok itt  nem csak egyszerű üzletek. Az emberek többsége nem rendelkezik konyhával, sok esetben még hűtőszekrénnyel sem (nem feltétlenül anyagi okokból), ezért többnyire az utcán vásárolnak egyszerű, ételeket, a szó hagyományos értelmében vett street foodokat. 
Erre a jelenségre válaszolnak az üzletek azzal, hogy szinte minden egyes szendvicset, vagy egyéb (fél)készételt megsütnek, a gyorsleveseket pedig egy erre a célra kialakított, forróvizes csapból engedik fel a vásárlók, mielőtt a pénztárhoz indulnának. A felső képen még sorsukra várnak, alatta már készülnek is a finomságok, legalul pedig az egyik eredménye látható. :)

Természetesen nem beszélhetünk gasztronómiai bravúrokról, ám kényelemes, nem (annyira) csípős és esküszöm, finom megoldás vacsora gyanánt, ha az ember nem tervezi elhagyni a campust és lemaradt a vacsoraidőről. :)
Egyébként a kávét is magunknak készíthetjük el (az itteni viszonylatban kifejezetten drága tud lenni, "felextrázva" 800-1100 forintra is rúghat), természetesen a konstans meleg okán a jegeskávé a sláger. 

22:00 – Kis összejövetel 

Kristóf is csatlakozott hozzánk, akit egy kis ünnepléssel köszöntöttünk. Ráfért, ugyanis döcögősen indult neki a kaland: pozitív otthoni PCR tesztje miatt 10 napot karanténban kellett töltenie tünetmentesen, majd (mivel éppen lejárt a kedvezményes kiutazás lehetősége (lásd: korábbi blogbejegyzés)) 7 napot még Bangkokban is karanténhotelben töltött. 
Alaposan megünnepeltük a csatlakozását, éjfélt követően indultam vissza az apartmanomba. 

02:22 – Hajnali kajaszerzés

Kicsit csalok, technikailag már a következő napnál járunk, de valójában még nem alszom, úgyhogy... :)
Mivel az iszogatás és beszélgetés után elmondhatatlanul éhes lettem, más opció pedig ilyenkor már nincs (mint a neve is elárulja, a 7-eleven 23 órakor bezár), a közeli, 0/24-es benzinkúthoz sétáltam át. 
Egy felüljárón kell átmenni, majd a forgalmas autópálya leállósávjában odasétálni. Ez itt teljesen természetes. :)
Videót hamarosan mellékelek – ma is sétálok arra, sort kerítek az elkészítésére. :)

Jó éjszakát! :)