2022. feb 07.

Diplomaosztón jártam ☺︎

írta: Schlögl Dóra
Diplomaosztón jártam ☺︎

Még így utólag is hihetetlenül izgatott vagyok, ugyanis ez volt az első igazán autentikus, nagyobb volumenű élményem Thaiföldön.
Igaz, ez egyfajta diplomaosztó próba volt, és nem a fő esemény, de itt ez hasonló, mi több, emocionálisan talán még nagyobb jelentőséggel bír, mint maga a valódi ceremónia.
Ráadásul, nem csak itteni kontextusban, hanem összességében is életem első ilyen élménye volt, korábban nem jártam még diplomaosztó ünnepségen.  

Három kérdés vetődhet fel ezzel kapcsolatban: ki és miért hívott meg ilyen rövid idő után, miért releváns esemény egy egyszerű próba, valamint, egyáltalán milyen volt és hogy kell elképzelni?

Nincs elérhető leírás.

Ki és miért hívott meg? Az első barátok Thaiföldön ☀️

Egy hihetetlenül aranyos és közvetlen lány, Kop, akit a szakomról ismerek. Ő volt az, aki először nyitott felém, mikor tollasozni hívott az egyik este. Mint azt korábbi bejegyzésemben említettem, "véletlenül" egy mesterképzésbe csöppentem bele, így fordulhat elő, hogy a szaktársam elhív a saját diplomaosztójára. ☺︎
Szóval, igen, Kop már lediplomázott alapszakon. Őszintén szólva, az ütemezést nem teljesen értem, hogy miért éppen februárban veheti át, miközben már mesterképzést végez, de olyan gyorsan pörögnek az események, hogy néha még az ehhez hasonló, teljesen evidens kérdéseket sem jut eszembe feltenni haha. 

A baráti társaság többi tagja a thai Mod (a fenti kép jobb oldalán), Parasar (balról a második) és Utcrist (középen) Nepálból, illetve Rakibul (a kép bal oldalán) Bangladesből.

Könnyű-e itt barátkozni? A válasz egyértelműen igen!! Őszintén bevallva elsőre viszonylag nehezebben oldódóm, idegen közegben pedig hatványozottan, de egyrészt nagyon szerencsés vagyok, mert végtelenül kedves és befogadó emberek alkotják a szakomat, másrészt pedig nyitottabbnak is gondolom az itt élő embereket összességében. 
Nem szeretnék néhány hét és egy-két élmény alapján általános konzekvenciákat, nagy igazságokat levonni, főleg nem egy olyan speciális közegben, mint egy internacionális egyetem, ahova a világ minden tájáról jönnek-mennek az emberek és mindenkinek a barátkozás az egyik elsődleges vágya és célja, de úgy látom, hogy az ázsiai fiatalok valóban nyitottabbak, mint Európában és "máshogy" barátkoznak. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy itt a pillanatnyi benyomás szüli a barátság első lépését, majd te "idomulsz" a barátaid érdeklődési köreihez, míg otthon a közös érdeklődés, a közös platformok adják a baráti kapcsolat induló alapját. Ebben bizonyára benne van az egzotikum övezte kíváncsiság is, de nem is szeretnék okfejtésekbe belebonyolódni, egyszerűen csak élvezem, hogy itt is jó emberekkel alkothatok egy közösséget. ☺︎

Nincs elérhető leírás.

Miért ennyire fontos egy próba? 

A diákok szívéhez talán maga a próba áll közelebb, ugyanis ez az ünneplősebb, lazább, kevésbé protokolláris verziója a diplomaosztónak. Hivatalos célja, hogy a végső ünnepségen minden hibátlanul menjen, ugyanis ott már jelen lesz a thai királynő, az egykori légiutaskísérő Suthida Tidjai, aki a thai király, Vajiralongkorn 4. felesége.
A próba valódi szerepe ellenben az, hogy a frissdiplomások feszélyezetlenül, barátaik társaságában "ünnepeljenek". ☺︎ Igazából semmiféle "próba-hangulata" nem volt, mindenki csokrokkal érkezett, egyes lányok még sminkest és fotóst is béreltek.
A rendes diplomaosztón már mindennek gördülékenyen és hibátlanul kell mennie. Elmesélés alapján elég durva a protokoll, olyan "apróságokra" kell figyelniük, mint például hogy hogy tartják a lábukat, miközben várakoznak a sorukra, hogy sétálnak, valamint az egyik fő gyakorlat a hagyományos akadémiai ruhában (gown) való séta volt, ugyanis - az előzőek alapján ez már egyre kevésbé meglepő haha - de nem mozoghat járás közben a ruha alatt a kezük.

Hogyan is telt az ünnepség? 

Nagyooon élveztem!! ☺︎ Közösen metróztunk, taxiztunk és magasvasutaztunk oda, ami már önmagában egy élmény volt.

img_4312.JPG
Érdekes volt, hogy konkrétan a diplomaosztó helyszíneként szolgáló egyetem területén árulták a ballagási ajándékokat, virágcsokrokat, lelaminált - nyakba akasztható 100, valamint 50 baht értékű pénzjegyekből álló szalagokat, míg nálunk ezeket jellemzően az esemény előtt vesszük meg, sőt, volt egy néni, aki a csokrokat is a ballagó diákok mellett kötötte. ☺︎ 

img_4349.jpg
img_4325.JPG

img_4322.jpg
272879914_666072851480263_4869973396232459554_n.jpg

A próbára sajnos külsősök nem mehettek be, így Kopra az egyetem cafeteriájában vártunk, míg végez. Azt korábban kifejeltettem, de nem ő volt az egyetlen diplomázó ismerősöm aznap. Az alsó képen látható fiú középen, Sai Sai, illetve még egy másik lány is az ünnepeltek között volt, ők mind szaktársaim.

img_4423.JPG

Próba után jöhetett a kötelező fotózkodáás ☺︎ Utána közös pizzázással és tésztázással ünnepeltünk, Kop nagyon aranyos volt, tudniilik a csípős ételekkel nem vagyok épp a legjobb viszonyban, ezért a négysajtos pizzával gondoltak rám is, plusz belekóstoltam a "not spicy at all, trust me" tésztába, ami nem volt jó döntés. ☺︎☺︎ Bár kiderült, tényleg nem érzik az ilyen mértékű csípősséget, nem is értették, hogy én miért szenvedek, sőt a chilis pizza sem volt elég erős, ezért még plusz chiliporral is megszórták haha.

Nincs elérhető leírás.

Plusz egy kis kultúrsokk a végére: Egyes családok – a ""hagyományápolás"" ürügyén, valójában társadalmi és vagyoni státuszukat reprezentálandó, 8-10 fős csapatot bérelnek, akik zenélve és kígyójelmezbe öltözve kísérik a család frissdiplomását az egyetemi campus területén, ami egy külön show:

272264609_457765309151678_3887126984698347860_n.jpg

272170395_3215361815360057_357280019584645363_n.jpg

Szólj hozzá